Írhatnánk azt is, időutazók járnak közöttünk, de nem volna igaz. A Tizedik Gemina Légió Hagyományőrzői nagyon is e világi, hús-vér emberek, van becsületes foglalkozásuk, családjuk, bérletük buszra, metróra. Egyvalamiben mégis különböznek másoktól: időnként rájuk tör a vágy, hogy megidézzék a múltat. S ha már megidézik, beöltöznek rómainak – s ha már beöltöztek, éppen úgy néznek ki, mintha időutazók járnának közöttünk.
„Io,  Saturnalia!” – kiáltja háromszor a vörös tunikába és fehér tógába  öltözött flamen, Lucius Antonius Naso, miután étel- és tűzáldozatot  mutatott be az égieknek, és ezzel véget is ért a római szertartás a  Matricában. Mielőtt továbbmennénk e történetben, a nyitány némi  magyarázatra szorul. A tunika a rómaiak alapruhája. A tóga testre  tekert, vállon átvetett köpenyruha.  
A flamen az ókori Róma áldozópapja. 
A  Saturnalia ünnepség, amit a régi rómaiak a téli napforduló idején  tartottak: a szolga ilyenkor egy napra helyet cserélt a gazdával, a  rabszolgák láncok nélkül jártak, és megválasztották az ünnepség királyát  is, aki fején koronával parancsolhatott – vagyis kiosztott néhány  humoros, játékos és pajzán feladatot. A Matrica (ejtsd: Mátrika) Múzeum  Százhalombattán (ez a település római kori neve). Lucius Antonius Naso  pedig nem más, mint Antal József vegyészmérnök, biokémikus, háromszoros  Zsoldos Péter-díjas író, karikaturista, aki a „római keresztségben” a  Naso, vagyis a „nagy orrú” nevet kapta.
Majdnem légió
Merthogy  Naso, ha éppen nem Petri-csészékben tenyészt sejtkultúrákat, a Tizedik  Gemina Légió (Legio X Gemina) tagja. De rajta kívül vannak így ezzel  néhányan. Mert ott van a légió alapítója, Bereczki Sándor logisztikus  (Servius Bellius Alexander Angustianus, optio – vagyis a centurio  helyettese); ifj. Bereczki Sándor főiskolai hallgató (Servius Bellius  Alexander Angustianus Minor, buccinator – vagyis kürtös); Horváth József  mérnök (Appius Clavius Dalmaticus, agrimensor és miles gregarius –  vagyis földmérő és közlegény); Góczon Tamás külkereskedő (Quintus  Valerius Aper, centurio-primus pilus – vagyis a légió parancsnoka); ifj.  Góczon Tamás középiskolás (Quintus Valerius Aper Minor, vexillarius –  vagyis zászlós); Kiss Imre kereskedő (Marcus Aurelius Vorenus, signifer –  vagyis jelvényhordozó). És rajtuk kívül még páran, akik most nem tudtak  eljönni Százhalombattára – de annyian azért nem, hogy létszám szerint  is kitegyenek egy egész légiót. Egy császárkori légió ugyanis 10  cohorsból állt. Egy cohors 6 centuriából. Egy centuria 10  contuberniumból (sátorközösség). Egy sátorközösséget 8 fő alkotott. Nem  nehéz tehát kiszámolni, hogy kisvárosnyi embernek kellene összegyűlnie  ahhoz, hogy teljes pompájában újra felállhasson a Tizedik Gemina Légió.  Ám hagyományőrzéshez az is elegendő, ha összeállnak tucatnyian, és  megpróbálkoznak a szinte lehetetlennel: felidézni, hogyan élhettek  egykor a Gemina legionáriusai. Erről ugyanis igen kevés forrás maradt  fent. Szinte semmi. Régészeti leletekből, korabeli levelekből, a gall  háborúk történetéből, beszámolókból sok mindenre lehet következtetni, és  a múlt rekonstrukciójában élen járnak a történelmi filmeket forgató  stúdiók is, de azt, hogy éppen Pannónia Provinciában mit és hogyan  követett el a Legio X Gemina – nos, arról alighanem éppen az  elkövetkezendő években tudhatunk meg bármit is a hagyományőrzők  jóvoltából.
Otthagyta a vikingeket
Ezek a derék polgárok ugyanis olyannyira komolyan veszik missziójukat, hogy még egymást is csak római nevükön szólítják.
A  „Quintus, szólnál, kérlek, Belliusnak, hogy Vorenus segítsen Nasónak”  csak elsőre tűnik furcsának, mert Tamás olyan természetes egyszerűséggel  beszél Sándorral arról, hogy Imre segít Józsefnek, hogy az embernek az  az érzése támad, a légióhoz újonnan érkezőknek fogalma sincs arról,  kinek mi a polgári neve. Így volt ezzel egyébként Aulus Fabricius  Luscinus (vagyis Fábri András) is, aki egy másik, viking hagyományőrző  csoportot hagyott ott a Geminus kedvéért. Új szerepkörébe  (felszabadított barbár rabszolga) hamar beleszokott, s most csak azon  töri a fejét, mit kezdjen a lábára tetovált kelta motívumokkal, amelyek  sem térben, sem időben nem illeszkednek a Gemina korához. A vikingek  hőskorában ugyanis a légiók már nem voltak sehol, nemhogy a Római  Birodalom.
Így, ha valaki mégis lehetne itt időutazó, az éppen  Luscinus, de amíg nem jut feljebb a ranglistán, addig újoncként (tiro)  lépked Belliusék nyomában.
A beilleszkedést, mint bárki, aki  csatlakozik a légióhoz, Luscinus is egyetlen tunikával és saruval  kezdte. Mert bár a Gemina tagjait olykor teljes harci díszben is  láthatjuk, nem csak a Saturnáliához illő polgári öltözékben, de egy  hagyományőrző kiemelt figyelmet fordít a korhű hatásra is. Ez, persze,  minél korábbi történelmi korról van szó, annál nagyobb szabadságot ad a  fantáziának. Az egyszerűbb ruhákat nagy kedvvel varrja minden újonc, de a  fegyverzethez – páncél, sisak, kard – már komoly szaktudásra, és  esetenként anyagi áldozatra van szükség. Quintus, aki centurióhoz illően  kifejezetten nagy figyelmet fordít a hagyományőrzés történeti hűségének  részleteire, sokkal megengedőbb a hadi felszerelést illetően: „anno a  légiósok sem maguk kovácsolták a fegyvereket, arra voltak a kovácsok”. A  légió indulójának szövegét és dallamát azonban ő sem bízta  zeneszerzőre, sem szövegíróra. Megoldotta sisak alól. Büszkén, teli  talppal állva éneklik is: „Mi vagyunk a Tizedik Légió, a Gemina /  Mindenki húzzon az utunkból!”
A teremtés ideje
A  valóságban azonban sokkal nyájasabbak ezek a keménynek látszó fiúk.  Időről időre összejárnak, gyakorolnak, edzenek. Készülnek. Mindenkinek  van tennivalója. Kutatják az ókori konyha, építészet, hadászat és  hitvilág titkait. Bellius, az alapító például úgy tartja, hogy ha  Quintus az agy, akkor ő a gyakorlat embere. Ezért is ajándékozta egy  római őrtorony makettjét a Matrica Múzeumnak. Mert a Gemina nem csak  őrzi, de teremti is a hagyományt: ez a torony ugyanis újraépül majd a  Sánc-hegyen.
A Gemina ezzel is szeretné meghálálni, hogy a múzeum  befogadta tagjait, s hogy az eredeti római kori leletek romjain helyet  ad a katonák és patríciusok áldozati szertartásainak is. Mert az lehet,  hogy a légió a kürtök megtisztításától (március 23.) kezdve a fegyverek  megtisztításáig (október 19.) folyton harcolt, de egyszer eljön az  építés, a teremtés ideje is. S ha ehhez kétezer évre van szükség, akkor  legyen annyi.
Néhány jó magyar-római mindenesetre már akad hozzá.
A  Legio X Gemina tagjai, felkérésre, bárhol, bármelyik iskolában  rendhagyó történelemórákat tartanak a római császárság koráról. A  tanterembe nem csupán bevonulnak teljes menetfelszerelésben, de  elmagyarázzák, meg is értetik, mi miért történt akkoriban.
www.legioxgemina.hu
Legio X Gemina
A legrégebbi császárkori légiók egyike.
Jelképe  a bika. Részt vett Gallia meghódításában (Kr. e. 58.) Julius Caesar az  egyik legmegbízhatóbb alakulatnak tartotta. Eredeti neve Equestris  (lovas) lehetett. Caesar meggyilkolása után részt vett az actiumi  csatában (Kr. e. 31.) – a vesztes oldalon. Később a légió tagjai  fellázadtak, így Octavianus – a későbbi Augustus császár – elvette az  Equestris nevet, s miután sorait feltöltötték más légiók veteránjaival,  az egység neve X Gemina lett – vagyis „Iker” légió. Az egységet  Hispániába (ma Spanyolország) vezényelték – majd száz évre ott is  ragadt. Az 1. század közepén telepítették át rövid időre a pannóniai  Carnuntumba, majd vissza Hispániába, később a Rajna vidékére.
A 2.  század elején vezényelték először Aquincumba, majd Vindobonába (ma  Bécs). A Duna vonalát védte, még az ötödik század elején is. Augusztus  császár egyébként Kr. e. 25-ben Hispániában várost alapított Emerita  Augusta néven a visszavonult római katonák emlékére. A város ma Mérida  néven ismert, a Legio X Gemina nevét pedig utca őrzi.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!